Esterházy Énekegyüttes
Barokk Fesztivál > Barokk Fesztivál 2024 > Fellépő művészek
Tatai Esterházy Énekegyüttes
Tatai Esterházy Énekegyüttes 1996 kezdte meg működését, kezdetben 8 fővel.
Két alkalommal szerepeltek kórusminősítőn, mindkét esetben fesztiválkórus minősítést szereztek. Több rangos versenyen vett részt a kórus, 1999-ben a bécsi Nemzetközi Schubert Kórusversenyen és 2000-ben a budapesti Fények Városa Kórusversenyen, ahol első díjat nyert. 2007-ben a lengyelországi Pinczów-ban megrendezett nemzetközi egyházi kórusversenyen II. díjat kaptak. 2008-ban meghívást kaptak a Cantonigrosi nemzetközi kórusversenyre, Spanyolországba, itt 3. helyezést értek el, valamint a Grazi Kórusolimpiára, itt Arany diplomát és Bronz érmet kaptak. 2009-ben a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen is Aranydiplomát érdemeltek ki, 2010-ben Riva del Gardában két kategóriában is ezüst Diplomát kaptak.
A kórus rendszeres szereplője Tata fontosabb rendezvényeinek, állami és városi ünnepségeken, valamint az újévi koncerten állandó fellépő. Kezdettől, 2000-től résztvevője, majd több éven át szervezője és lebonyolítója volt a Tatai Barokk Fesztiválnak, ezalatt számos színvonalas koncert és operaelőadás jött létre.
Sokat jártak Tata testvérvárosaiban és magyarországi koncerthelyszíneken, pl. a budapesti Szent István Bazilikában és Mátyás templomban is volt önálló koncertjük. Évente többször önálló estet rendeznek, ahol neves budapesti együttesek kíséretében is felléptek már (Arcangelo Kamaraegyüttes, Ars Longa Kamarazenekar, Budapest Saxophone Quartet). Több oratorikus mű előadásában közreműködtek, de közel áll hozzájuk a gospel, musical műfaja is. A Tatai Ütőegyüttessel is több közös koncerten szerepeltek. Ezzel együtt a komolyzene a kedvenc műfajuk, szeretnék, ha minél több ember lenne híve ennek a nemes művészetnek, ezért próbálnak minél több korosztályt megszólítani koncertjeinken, valamint tagjaink sorába is mindig hívnak fiatalokat is.
A kórus vezetője Schmidt Mónika, a Városi Zeneiskola tanára, aki karvezetői diplomáját 1980-ban szerezte Maklári József és Párkai István növendékeként a budapesti Zeneakadémián.
Magas művészi színvonaláért és Tata város kultúrájáért végzett önzetlen munkájáért a kórus és vezetője 2004-ben Tata Városáért Díj kitüntetésben részesült. 2009-ben a kórus Tata Városáért kitüntetés arany fokozatát nyerte el rangos nemzetközi kórusversenyeken való sikeres szerepléseiért.